Cégalapítás 2015, cégmódosítás 2015, kft alapítás 2015, könyvelés és székhelyszolgáltatás Budapest hírek.
Cégalapítás 2012 - bejegyzési határidő
2012.5.15 21:55:38


Cégalapítás - bejegyzési határidőA módosult Cégtörvény, eljárási törvény, illetve adózás rendjéről szóló törvény miatt – mint ahogy korábban írtuk – megnőtt a cégalapítás utáni bejegyzési határidő. Korábban illetékutalás után akár 1 perccel már el lehetett küldeni az illetékes Cégbíróságnak a cégalapítási kérelmet, aztán azt egy órán belül úgy bejegyezték, hogy közben egy automata kiadta az adószámot, és statisztikai számjelet is. Így a beadás után egy óra alatt megvolt a jogerős bejegyző végzés, benne cégjegyzékszámmal, adószámmal, statisztikai számjellel együtt, és uniós adószámmmal – utóbbit minden környező országban hosszú tortúra után kaphatták meg a cégalapítók.

2012. januártól lassúbbodott a rendszer az adóregisztrációval, amelynek révén beiktatásra került egy hosszú eljárás, ami nyolc napig is eltarthat.

2012. március 1-től pedig az illeték utalásának rendszere is átalakult – melyről korábbi cikkünk már beszámolt. Ezen változási körben az illeték elutalásáról vissza kell érkeznie egy igazolásnak, mely igazolás nélkül cégalapítási kérelmet beadni a Cégbíróságra nem lehet. Ez legalább kettő napot vesz igénybe, vannak esetek, amikor eltarthat akár nyolc-tíz napig is, sőt olyan is van, amikor a rendszerben elakad a visszaigazolás, igaz ez meglehetősen ritka, de a teljeskörűség megkívánja, hogy megemlítsük.

Az első gyakorlati tapasztalatokról beszámoltunk, ijesztően hosszúnak tűntek március első heteiben a bejegyzési határidők, hetekben beszélgettünk. Azóta több adat, tapasztalat gyűlt össze, mind az egyes eljáró ügyvédek praxisában, mind a Cégbíróságokon, és a NAV-nál.

Magyarországon ma per pillanat a cégek egy viszonylag nagy hányadát, a cégalapítási okiratok aláírása után be lehet jegyeztetni 3-4 nap alatt. Nőtt a tapasztalat a NAV-nál, mintha finomítanák volna a rendszert, ott is gyűlnek az információk, visszajelzések, belső átszervezések vannak folyamatosan az illetékes osztályon, változik az egész rendszer belső metodikája. Hibák még vannak, beragadt eljárási illetékigazolásról többször hallottunk már, vannak 12-14 napig elhúzódó adóregisztrációs eljárások is, melynek a vége végülis adószámkiadás,  de mégis azt mondhatom, az első ijedség után, hogy a márciusihoz képest jobb lesz a rendszer, egyre jobb, mindez egy jobb, társadalmat jobban védő megújult cégalapítási-eljárási szisztéma bevezetése után.

Gálusz Gábor

 

Központi irodánk 1027 Budapest, Bem Rakpart 50. sz. alatt


 



Cégalapítás 2018, cég alapítása és kft alapítás, kft alapítása a főoldalunk profilja. Cégalapítás már 12.900.- + ÁFA áron 2018-ben is, ami a legkedvezőbb a jelenlegi piacon. Cégalapítás ügyvéd jelenlétében. Elektronikus cég alapítása, egyszemélyes  kft alapítás. Magyarország piacvezető cégalapítási oldala.

CÉGALAPÍTÁS

 Cégalapítás, kft alapítás az oldal fő profilja és igyekszünk hatékony segítséget nyújtani a különböző cégjogi eljárásokkal kapcsolatban is (cégmódosítás, átalakulás más cégformára,cég adásvétel stb.) Elérhetőségeinken kérhet időpontot konzultációra. Kérje szakembereink segítségét!

Tekintse meg hírportálunk főoldalát, magyarország leglátogatottabb cégalapítási és cégeljárási weblapját!

Cégalapítás 2014-ben, kft cég alapítása, cégalapítás olcsón, cégalapítás feltételei, cégalapítás menete        Cégmódosítás, cégmódosítás olcsón, cég módosítása ingyen, céges változtatások        Kft alapítás, kft alapítása, kft alapítás feltétele, kft alapítás menete        Ingyen cégalapítás elérhető csomagban, cégalapítás ingyen        Könyvelés szakértőkkel és garanciával, könyv vezetés, bérszámfejtés        Székhely, székhely szolgáltatás, cég székhely igénylése